Két legyet egy csapásra

Két legyet egy csapásra

babakocsi árEgy évvel ezelőtt költöztem be az új lakásomba. Sokáig keresgéltem, sok elvárásom volt, és csak reménykedtem, hogy találok olyan bútorozatlan lakást, ami az elképzeléseimnek megfelel. Már kezdtem feladni, de végül egy ismerősöm felhívott, hogy egy ismerőse nagyjából olyan lakást akar eladni, amilyen nekem kellene. Igaz, a környék nem annyira az volt, amit én kerestem, de gondoltam, megnézem, ha már ezen kívül minden tényező elvileg stimmel. Megbeszéltem az illetővel a találkozót, és közösen megnéztük a lakást. Kétszer mentem el hozzá, mert először a lakás be volt teljesen rendezve. Mivel még nem hirdette meg akkor a lakást, csupán tervben volt, hogy elkezdi a folyamatot, addigra az ismerősöm nekem már szólt, így nem is volt az illetőnek ideje arra, hogy kipakoljon. Megmutatta az elrendezést, illetve, hogy mit ajánl, mit és hogyan csináljak majd, ha esetleg ezt a lakást választom és berendezem.

Aztán másodszorra is megnéztem, amikor már teljesen kipakolt, így a lelki szemeim előtt már jobban láttam, hogyan képzelném el én a lakást. Nagyon megtetszett. Úgyhogy végül meg is vettem akkor a lakást, és volt időm is rendesen berendezkedni. Elég sok mindent kellett akkor elintéznem, sőt, a munkaköröm és az életem is olyan, hogy állandóan pörgök, így vannak dolgok, amik a környéken még csak most keltették fel a figyelmem. Ilyen például a búváriskola is, ami két utcányira van a lakásomtól. Nem nagyon tűnt fel idáig, de biztos, hogy ennek így kellett lennie, hiszen fél év múlva megyünk a párommal nyaralni a világ másik végére szinte, legalább is nekünk a világ vége. Ott pedig lehet búvárkodni is, és úgy gondoltuk, hogy meg kéne tanulni alap szinten búvárkodni, hogy tudjuk legalább a legalapabb dolgokat és ne ott kelljen majd bénáznunk. Úgyhogy gondoltuk, nemsokára ebbe is belevágunk.

Pár hónappal ezelőtt a párom hozzám költözött. Már előtte is sok mindenben segített, női szemmel, sokkal jobban látta, mit és hogyan kellene pontosan elrendezni a lakásban, és amit én esetleg kicsit bénán csináltam, azt elmondta és akkor változtattunk. Néhány dolgot ő is vett a lakásba, hiszen akkor már tudtuk, hogy összeköltözünk, viszont neki még kellett idő, hogy eladja a saját lakását. Az anyagiakba ne menjünk bele, mert egyáltalán nem ez a lényege. Visszatérve arra, hogy mostanában mi mindent fedezünk fel a városban.

A másik irányba pedig ismét észrevettem egy érdekes dolgot, ismételten. Egy babakocsi üzlet volt az, ami, ha hiszed, ha nem, de ismét kapóra jött akkor. A testvérem babát vár, és nem tudtuk, hogy mit adjunk nekik majd a babavárón, mint ajándék. Hát mi sem volt egyszerűbb, mint legközelebb, amikor arra jártunk és több időnk volt, bemenni az üzletbe és elmondani, miért jöttünk, mik az elképzelések, online melyiket néztük ki és sorolhatnám. És körülbelül ilyen könnyű is volt elintéznünk, hogy a babaváróra legyen ajándék. A babakocsi ára nem volt olyan vészes, én úgy gondolom. Ha csak belegondolsz abba, mennyi ideig használod, ráadásul mennyi minden tartozik hozzá, mennyire biztonságos, és milyen funkciói vannak, akkor már másképpen nézed a dolgokat. Mivel ketten szántunk ezt ajándéknak, elfelezve pedig mindenki jól jött ki belőle.

A lakást olyan jól berendeztük, hogy nem is kellett azon aggódnunk, hova tesszük a babakocsit addig, amíg oda nem adjuk, ráadásul úgy, hogy senki ne lássa meg a lakásban, ha átjönnek. El is dugtuk és nem szóltunk róla senkinek, hiszen tudja mindenki a családban, hogy anyukámnak titkot nem lehet mondani, mert attól olyan izgatott lesz, hogy úgy érzi, muszáj elmondania mindenkinek. Úgyhogy még egyelőre rejtegetjük, de nem sokára úgyis itt van a babaváró. Alig várom, hogy odaadhassam a testvéremnek, biztos, nagyon fog örülni neki.